Amikor én Agusszal először találkoztam, 2012 végén, épp derengeni kezdett a felismerés, hogy attól, hogy a világ másik végére utaztam, még nem fognak egy csapásra megoldódni az addigi problémáim. Ahhoz bizony belül is változtatni kell! Igen ám, de hogyan!?
Itt vagyok, elmúltam 32 éves. Pasi sehol, gyerek sehol. Rovom a köröket (Néha szó szerint. A világ körül). De mit csináljak?
Volt szép karrierem Londonban, épp az idegösszeroppanás szélén mentett meg tőle egy ínszalag szakadás.
Volt vőlegény és kitűztük az esküvő időpontját, meghívtuk a rokonaimat... (Figyeled a múlt időt!?)
Annyi minden lehetett volna, és valahogy érzem, hogy úgy lett jó, hogy nincsenek most ezek a dolgok, de akkor mi a csuda van!? Minek kellene lennie!? … Ilyen és hasonló dolgokon morfondíroztam valahol egy kifőzde falának támaszkodva Balin, míg a barátaim jól laktak finomságokkal, amikor egy szintén magyar ösztöndíjas társam először mesélt nekem arról, hogy ismer valakit, aki ismer valakit, aki egy lélekolvasó itt Balin, és egyszer látta ezt a férfit, és feltétlenül visszamenne hozzá, mert valami nagyon különös dolgot tapasztalt meg vele kapcsolatban…
Ez volt az első hírem Agusról. Nem hagyott nyugodni ez a beszélgetés. Egy lelki ember, aki utat mutat. Ez kell nekem!
Kiderítettem az elérhetőségeit, időpontot foglaltam, összespóroltam a rávalót szűkös kis indonéz ösztöndíjamból, és amikor legközelebb Balira mentem, meglátogattam Agust.
Így nézett ki akkor a szentély Agus házában, mikor először látogattam meg őt
Itt pedig első nagy beszélgetésünk után Agus és én, kicsit kisírt szemekkel, de reménnyel teli szívvel. 
- A múltadról beszéljek előbb, vagy a jövőd érdekel? – kérdezte indonézekhez képest meglepően jó, csak kissé tört angolsággal.
- A múltamról.
Mosolygott egyet
– A nyugatiak mind ezt kérik. Látni akarják, hogy tényleg tudok-e valamit. Mielőtt olyat kérdeznének, amit ők se tudnak. Azt mondatják el velem, amiről azt hiszik, hogy tudják… Pedig, ha tudnák, ha megtanulták volna a múltjuk leckéit, nem lenne szükségük rám, hogy utat mutassak nekik. … Te egy erős egyéniség vagy. (Stimmel) De egyszerre nagyon érzékeny (igaz, de nem ez lehet trükk a részéről). Elveszítettél egy fontos férfit. Fiatal korodban… kb 10 éves voltál.
Édesapám halt meg 10 éves koromban. Ezt nem találhatta ki csak úgy, és ezt abban az országban akkor még senkinek nem meséltem el… Ezen a ponton elkezdtem figyelni, mert egyértelművé vált, hogy ez az ember tényleg tud valamit!
Aznap bő egy órán át beszélgettünk. Sok bölcs tanácsot adott, hogy mi a feladatom, úgy egyáltalán az életben? Hogy most mi a következő lépés? Mi az irány, merre induljak? Hogy az Indonéz férfiak nem nekem valók, mert vagy én vagyok túl erős, vagy ők túl lágyak. Hogy egy pillanatig se féljek belefogni szokatlan dolgokba, mert nekem az jót tesz. Hogy vállalkozzak, mert átlagon felüli teremtő képességem van, amit visszafogok, mert valahol mélyen azt hiszem, hogy a pénz rossz. Pedig a pénz „semmilyen”. „Ne félj gazdag emberré válni! Te jó ember vagy. Ha neked sok pénzed lesz, sok jót fogsz tenni a pénzed segítségével a környezetedben. A pénz eszköz. Használhatod jóra és rosszra is, és te jóra használod majd, ha megteremted… De addig még van egy nagyon fontos dolgod!”
És akkor mondott nekem egy VARÁZSIGÉT. A varázsige egy olyan klisé, ami egyszer csak a megfelelő pillanatban a megfelelő módon, a megfelelő ember mond el neked, és „betalál”. Az én varázsigém így hangzott: „Love yourself, SPOIL yourself” (Szeresd magad, sőt, kényeztesd el magad!) És ott ültem, ennek a nagykörmű és óriási mosolyú embernek a virág szirmokkal feldíszített szentélyében. Kezében a kezem, meg egy nagyító, amivel a tenyerem vonalait vizsgálgatta. Arcomon patakzottak a könnyek… Valami, amit már ezerszer hallottam, akkor és ott betalált. Változni kezdtem. Ezúttal belülről, kifelé.
Ezután jött a science fiction. Mert az tudományos fantasztikus, hogy egy férfi , ruha- és cipővásárlásra bíztat egy nőt. „Menj, vegyél magadnak olyan ruhákat, amiben szépnek érzed magad. Igen, van súlyfölösleged, de attól még gyönyörű nő vagy. Mégis elrejted ezt a gyönyörűt. Legyen olyan hajad, olyan cipőd, olyan ruhád, amiben sugárzó jókedved van. És addig ne menj ki otthonról, míg nem érzed, a benned lévő gyönyörűt. Ez az első lépés. Aznap vásároltam. És valahogy kezdtek jobb napjaim lenni…
Azóta akárhány barátom csak meglátogatott, ha Balin voltunk, elvittem mindenkit Agushoz. De ez így elég szaporátlan. Ezért Agusnak kellett ide jönnie. De annak, hogy egy indonéz Európába eljut, nagyon picike esélye van. Mégis, aminek meg kell történnie, az megtörténik!
Agus várhatóan 2015 májusában Budapestre látogat. Amint lesznek pontos információk, írni fogok erről itt a blogon és a Benned a Nő Facebook oldalán is. Ha viszont szeretnél saját otthonában találkozni vele, akkor jelentkezz a 2015 márciusi Bali kirándulásra! (Bővebb infó itt a blogon és a FB-on is)
Anyukám és a párja, Tibi Agusnál.
Ki szeretne Agusszal találkozni???
