Két éven át éltem Indonéziában. Néhány
kedves barátom meglátogatott, a családomat is sikerült megfertőznöm
világjárással. (Egy anya néha meglepő dolgokra képes, ha látni akarja a
lányát...) :) De a barátaim zömének maradt az a lehetőség, hogy vágyakozva nézegesse
a Facebookon kiposztolt fényképeimet azokról a kirándulásokról és élményekről,
melyeknek a Dél-Kelet ázsiai immár több, mint két évem folyamán részese
lehettem. Most pedig azt mondom, hogy ha az anyukám meg tudta oldani, hogy
utánam jött a világ végére, akkor talán neked sem olyan elképzelhetetlenül
távoli ez a kaland, mint ahogy első blikkre gondolnád. Ugyanis segítek! :)
Ez a két márciusi dátum, két olyan
alkalmat takar, amikor nem csak az Istenek Szigetének szépségeivel lehet
megismerkedni, hanem lesz egy különlegesség is, ami hab a tortán. Ez a
különlegesség a tantra jóga és a tantra. Lesznek olyan résztvevők, akik imádják
a habot a tortájukon, és nem győznek annyit csemegézni belőle, hogy megunják. Az is
előfordulhat, hogy te nem szereted a habos tortát. Ezzel minden rendben van.
Senki nem várja el tőled, hogy a tantrás programokon rész vegyél. A lehetőséged
megvan, szabadon eldöntheted, hogy mit szeretnél, mihez van kedved.
Lesz annyi érdekes program a 10 nap
alatt, aminek a tantrához semmi köze, hogy bőven telítődhetsz jobbnál jobb élményekkel.
Mindkét helyszín (Ubud -Közép Bali- és Amed -Kelet Bali) ahol a 10 nap alatt
megszállunk majd, bőven tartogat kincseket, bármilyen legyen is az érdeklődési
köröd. Gyönyörű természetes környezet: Burjánzó dzungel, hihetetlenül zöld
rizsteraszok, színes halacskáktól és koralloktól hemzsegő tenger alatti
élővilág, amit búvár tudás nélkül is megcsodálhatsz. 3 egész napos
kirándulásunk ősi templomokhoz, most békésen pöfékelő, de aktív tűzhányók
közelébe, lélekzet elállítóan szépséges vízesésekhez, csokoládé és szappan
manufaktúrába, régi balinéz hindu uralkodók palotáihoz és évezredeken át, máig
is tisztelt balinéz-hindu szent forrásokhoz vezet.
Íme egy kis ízelítő a látnivalókból:
Amennyiben szívesen találkoznál Balin egy
igazi lélek olvasó emberrel (Kipróbáltam! Nekem rengeteget adott a találkozásom
Agus-szal. Erről hamarosan írok bővebben.), erre is lehetőséget teremthetek
neked. Egyik este mind meglátogatjuk őt, és aki szeretne, másnap vissza mehet
hozzá személyes tanácsadásra. De ha inkább vadvízi eveznél a dzsungelen át, az
is megoldható. Bármelyik lehetőség tetszett meg neked, csupán 50 dollárért
fakultatív programban választható.
Agus beszél angolul, modern gondolkodású, de mély, ősi tudás örököse, amit veled is szívesen megoszt, ha szeretnéd.
Bali repterére megérkezve 10 napra rám
bízhatod magad. Elintézem, hogy mind eljussunk az első szálláshelyünkre Bali
szívében, a 3 egész napos kirándulásra (ezek az árban benne foglaltatnak), a
másik szálláshelyre a tenger mellé, majd 9 éjszaka elteltével mindenkit
kiviszünk vissza a reptérre. A szálláshelyünkön bőséges reggelit kapunk.
A napközbeni étkezésekre pedig Balin az egyéni ízléstől függően annyi lehetőség
van vegán értendtől a helyi specialitásokon át a kontinentális ételekig, hogy
én senki helyett nem szeretnék ebben dönteni. Ízlésedtől és szokásaidtól
függően te döntöd el, melyik nap éppen mit szeretnél enni. Én ismerem a helyi
ételeket és a legjobb helyeket, nagyon szívesen adok majd tanácsot, ha kéred.
A szállásunk mindkét helyen egy-egy
medencés villa lesz. A tervezett 10 fős létszám esetén, az ottlétünk
alatt nem lakik majd a villákban más vendég, csak mi. Ubudban a medencénk
végtelenített, gyönyörű kilátással a dzsungelre. Amedben a tengerparttól pár
percre leszünk.
Íme ubudi otthonunk,
Amedben ezen a szálláshelyen fogunk lakni
Íme a medence, és a háttérben látható, milyen közel
van a tenger.
Hogy mégis mi az
ára ennek a csodás nyaralásnak!?
Ha egyedül jössz, akkor a 10 napos
program ára 1200 USD / fő
Ha hozod magaddal a párodat, barátnődet,
a szomszéd asszonyt (az ár páros kedvezménnyel 2, vagy több közösen regisztráló
személy részére) 1100 USD/ fő
Ha regisztrálsz és december 31-ig be is
fizeted a teljes díjat, akkor kedvezményes díjad csak 1000 USD/fő.
A fenti ár NEM tartalmazza
-a repülőjegy
árát (ennek ára a foglalás idejétől és a légitársaságtól függően változó
lehet),
-a vízum díjat (kb 25 USD érkezéskor a reptéren megváltható)
-a kilépési
díjat (kb 20 USD), sem biztosítást.
Balira utazóknak nincs ajánlott védőoltás,
így ezzel nem kell bíbelődni.
Fektess be a
legértékesebb kincsedbe, Önmagadba!
Az ajánlatomban szereplő árnak
részét képezi:
- Az összes reptéri
transzfer (Bali repterén várok mindenkit az első napon. Onnan csoportosan
megyünk Ubudba, majd a program végén Amedből vissza a reptérre, légkondicionált
komfortos kisbusszal.)
- szállás
3-4 csillagos szálláshelyeken 10 napra (9 éjszakára) bőséges reggelivel
- 3 egész
napos kirándulás Balin élő magyar idegenvezetővel
- Az összes
belépőjegy (A templomoknál adhatók önkéntes adományok, ezek nem belépőjegyek.)
-
parkolójegyek
-
Programleírás és térkép
- Reggelente
tantra jóga óra és meditáció
- Több
részes tantrikus workshop
- Naponta
egy esti tantrikus csoportos beszélgetés.













No comments:
Post a Comment