Sajnálom, vagy EGYÜTT-ÉRZEK vele?

Brené Brown egy olyan nő, akit szerintem receptre kellene felírni nagyon sok embernek. Azon túl, hogy személyes gyógyulási folyamatom sok fontos lépését köszönhetem annak, hogy amire kutatásai során rájött, azt valami zseniális módon átadni is képes. Először egy TED talk (előadás) kapcsán találkoztunk a Facebookhoz címzett cyber kocsmában. Aztán már kerestem az előadásait, a könyveit. 

Brené bátor nőszemély! Azt kutatja, amit legtöbben igyekszünk elkerülni. Szociális munkásként, egyetemi kutatásai során emberek ezreivel készített mélyinterjúkat munkatársai és tanítványai együttműködésével, hogy közelebbről tudós-kutatói módszerekkel megismerjen olyan emberi élményeket, mint a sebezhetőség, vagy a szégyen. 

Mondanom sem kell, hogy közben jópárszor kiborult. Olyasmi lehet magam is érző ember lévén emberi érzelmeket kutatni, mintha ott állnék, fiatal orvostanhallgatóként az első gyakorlati anatómia órám elején, és amikor betolják a testet, amit boncolni kell, lekerül a lepel, és a saját anyám fekszik az asztalon. "Tessék, boncolgasd azt, ami neked is a legjobban fáj, amitől a legjobban félsz, és maradj közben tudós!" Kegyetlen feladat, még ha teljességgel csak a fantázia szülménye is. Szóval többek között azért érdemes ezt a hölgyet meghallgatni, mert nem csak okos, hanem bátor, kitartó, őszinte és megélte minden szavát annak, amiről beszél.


Most például a sajnálatról és az együttérzésről beszél. Mivel tetszik ez az angol nyelvű animált videó, de ennek sajnos nem volt magyar felirata, így az elhangzó előadás részletet lefordítottam, hogy mindenki értse.



Mi az empátia, és mi a NAGY különbség empátia és sajnálat között? Az empátia elősegíti az összetartozás érzését. A sajnálat pedig eltávolodást eredményez.
Theresa Wiseman, aki ápolással kapcsolatos kutatásokat végez, és ennek keretein belül olyan, egymástól nagyon különböző hivatásokat vizsgált, ahol az empátia fontos szerepet tölt be. Kutatásai során megállapította, hogy az empátia négy fontos tulajdonsága:- A közös szemszög, hogy képesek vagyunk a másik ember szemével látni a helyzetet, vagy legalábbis elismerjük, hogy az ő meglátásuk szerint ez az igazság.- Ítéletmentesség –nem is olyan könnyű, ha te is úgy szeretsz ítélkezni mások felett, mint a legtöbb ember-,- Felismerni más emberek érzelmi állapotát- és ezt közölni, kimondani.Az empátia annyit jelent, hogy EGYÜTT-ÉRZEK valakivelÚgy szoktam elképzelni, mint egy varázshely … valaki benne van egy veremben. A legaljáról kiált kifelé: „Itt ragadtam. Sötét van. Nem bírom. 

Aztán benézel a verembe. Azt mondod: Hahó! Lemegyek hozzád. Lemászok. Itt vagyok. Tudom, milyen itt lenn lenni. Nem vagy már egyedül.
Ezzel szemben a sanálat:- Húúú, rossz lehet neked! Hmmm … nem nem … esetleg kérsz valamit enni? Egy szendvicset?Az empátia választás kérdése, és ha ezt választod, az sebezhetőséggel jár, mert ahhoz, hogy kapcsolódni tudjak hozzád, előbb magamban kell megtalálnom azt a részemet, aki ismeri azt az érzést, amit te most átélsz. Az empatikus válasz fehér-holló-ritkán kezdődhet azzal, hogy „De legalább …” Bizony ám! És hányszor mondunk ilyet!? Ugye!? smile emoticon Tudod milyen ez? Valaki éppen megosztott velem valamit, ami rettenetesen fájdalmas neki. Én meg bekenem cukormázzal. Becukormázazom a fájdalmát. Tudom, hogy ez az ige nem létezik, de akkor is használom.- Volt egy vetélésem.- „Ó, de legalább tudod, hogy teherbe tudsz esni.”- Azt hiszem, tönkremegy a házasságom.- „De legalább házas vagy!”- Jancsit kirúgják az iskolából.- „De legalább Sári tiszta jeles tanuló!”Egy másik dolog, amit néha, nagyon nehéz beszélgetések hatása alatt teszünk, az, hogy megpróbálunk valahogy javítani a helyzeten. Pedig ha én megosztanék veled valamit, ami nekem nagyon nehéz, akkor inkább azt szeretném hallani tőled, hogy:- Hú, nem is tudom, hogy most mit mondhatnék neked. Egyszerűen csak annyit tudok, hogy örülök, hogy ezt elmondtad nekem.Tudjátok, az az igazság, hogy a legritkább esetben tudunk olyat mondani, amitől megjavul a nehéz helyzet. Amitől jobb lesz, az az összetartozás élménye.

Szemelvény Dr Brené Brown előadásából (Az együtérzés ereje)Fordította: Móré Zsuzsanna

Ha úgy gondolod, értékes, amit épp elolvastál, akkor kérlek oszd meg ezt a posztot másokkal, és ha a következő írásomról azonnal értesülni szeretnél, akkor iratkozz fel az oldal tetején e-mail címed megadásával. Ezek után minden új posztról értesítést küld majd neked a rendszer.
 

MEZ-telen

Tegnap este újra és újra megnéztem ezt a videót, úgy egy híján sokszor.

Eleinte nem is tudtam mi érintett meg benne annyira, de egy napja már, hogy próbálok a mélyére ásni, mert amikor ilyen érzéseim vannak, ott mindig van a mélyben valami fontos. 

Az arcok ... ha egy szavát se érted a dalnak, nem is baj, csak nézd az arcokat. Ez a sok nő, mind más, mind gyönyörű. Bennük van az élet, a bölcsesség, némelyikben az erő, a tapasztalat, a másikban a sebezhetőség, az ártatlanság. Könnyeiben kicsordul az arcára a fájdalom, talán a szégyen, talán az érzés, hogy nem kéne ennek így lennie!? 

Emlékszem, hogy kiskamaszként mennyire idegesített, mikor anyukám, ha olyanja volt, kilibbent pucéran a fürdőszobából esti mosdás után, és belibbent a hálószobába. "Aaanyuuu, a csudába is mit pucérkodsz itt!" 

- Remélem, soha de soha senki, egyetlen barátom, de még ismerősöm sem tudja meg, hogy miket művel itt szégyenszemre az anyám! - ilyeneket gondoltam magamban ... pedig anyu nem volt rettentő látvány, még ma is szép teste van. Ahogy számolom, alig lehetett akkor annyi, mint most én vagyok, de mégis: "Mekkora égés lenne, ha ez kiderülne!? Pedig én esküszöm, hogy normális vagyok, nem ilyen pucérkodós!" Ez visszhangzott bennem.

És most én vagyok annyi ... és egy ideje már figyelem, hogy ahogy változnak bennem a dolgok, változik a meztelenséghez való viszonyom is. Tudatosan odafigyelek erre a folyamatra. 

Amikor a legutóbbi, hosszú távú párkapcsolatom véget ért, úgy éreztem magam, mint egy zombi. Élő testben halott lélek. Alig élő, de még mindig ez volt bennem, amiben kézzelfogható módon el tudtam csípni egy-egy pillantásra az Életet. Meg-megálltam reggel, vagy este a fürdőszoba ajtajára szerelt nagy tükör előtt, és nézem, minden indok, kifogás és praktikus ok nélkül. Csak hogy bizonyítsam magamnak, hogy élek. Aztán éreztem, hogy Neki, a Testemnek fáj, hogy nem szeretem. Ő minden nap olyan remekül szolgál, és én ezt meg sem próbálom neki meghálálni azzal, hogy kifejezzem felé a szeretetemet. Ezzel indult életem első "Szeretem Morzsát!" kampánya. Egy személyben én voltam a jelölt, a kampányfőnök, és a közönség is én voltam, és kezdtem megszokni ezt a szokatlan ... (a fenéket szokatlan, több ilyen testű nő van, mint Barbie baba jellegű!) ,,, non standard (ez sem állja meg a helyét) ... én-alakú testet. Néha kényeztettem, néha megdícsértem, mikor mi esett jól. És lassan vissza is tért belém a lélek. Akkor kezdődött (ebben) az életemben a Tantrával való ismerkedés.

Egy évvel ezelőtt éppen Thaiföldön egy tantrikus iskolában tanultam. Az ott töltött utolsó napokban fordult a figyelmem a jóni masszázs felé. "Én ezt ki szeretném próbálni." sőt, én ezt megtanulnám, hogy általam mások is átélhessék azokat az emelkedett érzelmi, testi és szellemi állapotokat, amikhez egy tantrikus jóni masszázs utat nyit. 

Aztán egyszer csak már valakinek a fürdőszobájában vetkőzök, és életem első jóni-masszázsára készülök. Vár odabent a szobában egy nő, és csak egy-egy lepel takar el minket egymástól, majd aztán lepel se lesz ... Abban az első alkalomban még sok minden bennem maradt, de a meztelenség már nem jelentett akadályt. Jó élmény volt. 

Hazafelé sétáltam az utcán és utánam fordultak a férfiak. Van, akinek ez talán mindennapos élmény, de nekem nem. Egy hazaút alatt kb hét évre való adag elismerő pillantást zsebeltem be. Remélem, visszamenőleg, mert a következő években is lenne sok-sok ilyenre igényem. :) 

"Igen, én ezt szeretném adni!"

Alig ocsúdok fel és pár hét múlva az ismerős helyen már nem vendég vagyok, hanem egyéni tanfolyamon tanulom a jóni masszázst. Három MEZ-TELEN test-vér, nő-vér. A tanítóm, a modell, akin gyakorlunk, és én. Nem egyszerű, annyi mindenre figyelek. Minden érintés, minden simítás tudatos. Ott vagyok annak a nőnek. Nem magamnak, Neki. És előbb finom forró homokszemekként peregnek a másodpercek, majd hömpölyögnek a percek, majd egyszer csak már nincs idő, csak mi vagyunk, mi hárman, akik tanuljuk egymást és egymásban önmagunkat. 

- És te tényleg képes lennél más nők pinájához hozzányúlni!? kérdezi nemes egyszerűséggel, az egyik budapesti bevásárló központ boltjai közt sétálva valaki, akinek nagy lelkesen mesélek az elmúlt évem élményeiről, és nagyszabású terveimről, ami a tantrát, a tantrikus masszázsokat, a nőkkel, a nők szolgálata iránt érzett elhívatásomat illeti.

Nos, nem úgy gondolok rá, mint pinára, de igen képes vagyok, és örömmel teszem.

(csak a kizökkentés kedvéért elárulom, hogy jávaiul a "pinara" szó annyit tesz, ülj le. Végülis a lényeg benne van. Tudnak a jávaiak magyarul ...)

Ha eddig megrázott a téma, akkor ne is görgess tovább, mert itt jön Ő, a maga természetes szépségében. Gustave Courbet festménye: A Világ Eredete (The Origin of the World)

Hiszek abban, hogy a jóniban erő van és gyógyulás és gyógyítás. Talán épp attól jön majd el egy másik rend a világunkban, hogy a nők felfedezik újra a bennük rejlő erőt, és helyrebillen az egyensúly. Mert tudunk gyógytani, meg tudunk gyógyulni és helyre szeretni kevesével a világot, a világunkat. Én többek között női lelkek és jónik simogatásával. Hát te, mivel? Mi a te ajándékod, mi a te elhívásod? Milyen vagy Te MEZ-TElenül?